Magyar népmesék 5.
Animáció

1985

Származás
Szereplők Szabó Gyula
Rendező Jankovics Marcell
Premier 1985. január 1.
Korhatár Hat éven aluliak számára nem ajánlott.
Időtartam 1 óra 46 perc
A Magyar népmesék 1980-tól 2012-ig futott magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelynek ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg. A tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék (1977-től) felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének egyik legnagyobb sikere, mely a hazai rajzfilmgyártás aranykorából való. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat létrejöttéhez hozzájárult az idő szelleme, mert akkoriban felkapottá váltak a néprajzi témák. Valamint az is tényező volt, hogy a fiatal filmstúdiónak nemigen volt anyagi kerete forgatókönyvekre a kezdetekben. Fontos volt még az alkotók által kedvelt paraszti kultúra kincseinek megmentése is. Az időközben kft.-vé alakult Kecskemétfilm 2011-ig készítette a 100 részes sorozatot.

Jegyrendelés

Ha szeretnél jegyet rendelni, válaszd ki a számodra megfelelő időpontot.
november 16., Vasárnap
Premier
Rajzfilmünnep
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja.
MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013.